Akupunktúra

Kínai orvoslás Budapest, VI. kerület - BIOTRON Egészségszalon

Hagyományos kínai orvoslás és kapcsolt technikákMagyarországon 1989 óta hivatalosan is engedélyezett gyógymód az akupunktúra, ami a kínai gyógyászatnak csak egy része. Kínában 4000 éve sikeresen alkalmazzák ezt a gyógyító eljárást, komplex kezelések részeként, sőt műtéti érzéstelenítésekre is.

Az akupunktúra eredete

A hagyományos kínai orvoslás eredete 4-10 000 évvel ezelőttre tehető, mivel ebből a korszakból, kőből készült tűket találtak a régészek. A „kezelés” valószínűleg rövid véreztetésből állt, melynek az volt a célja, hogy az energia cirkulációját visszaállítsák. Az energia, a Qi a kínai filozófia szerint az Univerzumot alkotó alapanyag. A Kr.e. 2. évezredbeli Sang-dinasztiából akupunktúrát és moxibuciót ábrázoló csontok és teknőspáncélok kerültek elő.

A hagyományos kínai orvoslás alapelveit nehéz néhány szóban összefoglalni. alapja a jin-jang elmélet (éjszak-nappal, hideg-meleg), az öt alapelem (tűz, föld, fém, víz, fa), a tizenkét fő meridián, amelyek a test fő szerveit reprezentálják, valamint az ún. bajkeltő tényezők (szél, hideg, nyári forróság, nyirkosság, szárazság és a tűz). Jellegzetes és egyedi a hagyományos kínai orvoslás diagnózis állítása is (pl. nyelv, pulzus, 4 réteg, BaGang – 8 alapelv).

A jin-jang elmélet a Kr.E. 1000-770-ből származó Változások könyvében lelhető fel először utalás. A dualisztikus megközelítésű természetmagyarázat a természet törvényeit pozitív módon értelmezi, vagyis nem irányítani kívánja, hanem minden jelenségét egyenrangúnak fogadja el, előjel nélkül. A két állapot nem állandó. A jin a jangba áramlik és fordítva. Egymás ellentétei, de egymástól kölcsönösen függenek. Ez a kezelés egyik alapelve.

Az öt elem tana szerint, melyről a KR. e. 476-221 közötti időszakból származnak az első utalások, minden elem két szervet jelöl, illetve az elemekhez érzelmek, színek, hangok, érzékszervek, szövettípusok, fiziológiai folyamatok kapcsolódnak.

Az akupunktúrás kezelés helyei – meridiánok és pontok

Az akupunktúrás kezelés lényege, hogy a test meghatározott pontjaiba tűket szúr a kezelőorvos és különböző mozdulatokkal mozgásba is hozza, a beszúrt tűket. A tűk beszúrásával, illetve a tűkkel történő manipulálás révén, az energiakeringését aktivizáljuk, harmonizáljuk, az emberi testben. A kezelt pontok egy összefüggő csatornahálózaton, az ú.n. meridiánrendszeren helyezkednek el.  A testet átszövő egymással összefüggő hálózatot képező, különböző mélységi szinteken futó csatornarendszerekben kering az energia, életet adó energia: Qí. Egy egészséges ember szervezetében ez az áramlás akadálymentes, kiegyensúlyozott, folyamatos, ez biztosítja a szövetek megfelelő táplálását, a vér keringését. A csatornák meghatározott helyei, “nyílásai” az akupunktúrás pontok, ahová a tűk kerülnek. Szemmel nem láthatóak, de finom tapintással érezhetők.

A keleti orvos azt mondja, hogy a “rendes Qí” (védekezőképesség) gyenge, nem tudja kiűzni a “gonoszt” (kórokozót). A nyugati orvoslás is igazolta már, hogy a stresszhatásra kimutathatóan legyengül az immunrendszerünk. A klimatikus tényezők szerepe sem újdonság, hiszen a szeles időjárás idején közismert, hogy megsokasodnak a rheumatikus panaszok, a görcsös izombántalmak (nyakferdülés, arcizombénulás stb.), a nyári hőségben a szív- és érrendszeri problémák, a téli hidegben a vese és húgyutak betegségei és még sorolhatnám. A páciens kikérdezése egy kezelés előtt sokkal részletesebb, mert sok apró jelből, látszólag nem is a tárgyhoz tartozó tünetből áll össze a diagnózis.

Javallatok:

  • emésztés: fekélyek, gyomorfájás, gyomorégés, hányinger, émelygés, hányás, rossz emésztés, székrekedés, hasmenés, puffadás, bélgyulladás, gyomorfekély,
  • légzés: asztma, hörghurut, tüdőtágulás, torokfájás, torokgyulladás, szénanátha, orrfolyás, orrdugulás,
  • vérkeringés: visszér, aranyér, zsibbadás, hideg végtagok, borzongás, duzzanatok, trombózis (vérrög),
  • nőgyógyászat: mindennemű havivérzéssel kapcsolatos zavarok, menstruáció előtti fájdalmak, terhesség és szülés utáni problémák,
  • hallás: bizonyos süketségek, fülzúgás, fülfájás,
  • látás: bizonyos látáscsökkenés, szemkáprázás, könnycsatorna rendellenesség, szemszárazság, szemhártya gyulladás,
  • urológia: hólyaggyulladás, nehéz vizelés, vizelettartási zavarok,
  • idegrendszeri zavarok: idegesség, ingerlékenység, álmatlanság, bizonyos depressziók, fáradékonyság, aluszékonyság,
  • mozgásszervi betegségek: bizonyos bénulások, merevségek,
  • bénulás: agyvérzés, magas vérnyomás következtében, agytrombózis, baleset, gyermekbénulás születéskori agyi oxigényhiány miatt,
  • bőrbetegségek: bizonyos ekcémák, herpesz, visszatérő gombásodás,
  • allergia: asztma, arcüreggyulladás, szénanátha,
  • szenvedélybetegségek: dohányzás, elhízás,
  • fájdalombetegségek: izületi fájdalmak, reuma, különböző ideggyulladások, nyak-, hát-, derék-, csípőfájás és ezek kisugárzásai, ín- és izomfájdalmak, fejfájás, migrén, sporttraumák, kibicsaklás, ficam, görcsös fájdalom, fantom végtagi fájdalom (amputálás után),
  • műtét után: a műtét mellékhatásai gyorsabban elmúlnak, rövidebb a lábadozás.

Akupunktúra

vissza>>